A tegnapi iskolával kapcsolatos cikkem után ma az utazásom (és eddigi hasonló élményeim) emberi, mentális oldaláról írok. Múlt nyáron is voltam külföldön (egy német ismerősön keresztül), de akkor az ottlétem középpontjában a munka állt.
Valami, ami célt ad
Nálam nagy probléma az, hogyha nincsen mit csinálnom. És nem csak amiatt, hogy esetleg unnám magamat, mert az még a kisebb probléma. Főleg az bosszant, hogyha nem csinálok semmi hasznosat, noha éppen elfoglalhatnám magamat valami olyannal, ami fejleszt (a legtöbb ember örül annak, hogyha nem kell semmit csinálnia). Így mind Németországban, mind itt próbálok minden napnak egy “ívet” adni, minél több dolgot megnézni, dokumentálni és így “kipipálni”.
Németországban főleg fizikai munkát végeztem (pl. falfestés, glettelés, csavarozás, pakolás), de volt azért egy pici “irodai meló” is. Itt pedig főleg tanulásra, és az írekkel való megismerkedésre fordítottam az időmet.
Szerintem mindkettő elfoglaltság-típus jó volt, bár németben több “tényleg szabad” idő jutott (itt azért jól betábláztam magamnak a napokat a cikkírásokkal és a fotókkal). De szerintem jobb, ha az ember kicsit túlságosan is elfoglalt, mivel ez keretet ad a napnak.
Ami senkinek sem megy – kommunikáció
Én magamat jó kommunikátornak tartom, legalább is beszélni azt tudok (nem mindig vagyok a legjobb beszélgetőpartner). Itt azért is voltam jobb helyzetben, mint Németországban, mert itt lényegében kényszerítve voltam arra, hogy ismerkedjek, beszéljek, sőt a többiek is hasonló helyzetben voltak.
Saját tapasztalatom, hogy a velem egykorúak nehezen nyílnak meg idegenek felé (néha én is), de ezen nagyon sokat segített a nyelvtanfolyam, hiszen “egy hajóban evezünk”.
Izoláció
Németországban nagy probléma volt, hogy nem nagyon voltak a településen velem egykorúak (hiszen ők is mentek világot látni máshová), így a napjaim nagy részét egyedül töltöttem. Én szerintem jól bírom az egyedüllétet, pláne, ha van mit tenni (pl. dolgozni). A tartós egyedülléttel több technika segítségével birkóztam meg: naplóírás (akkor még nem volt blogom), olvasás, podcastok hallgatása, illetve mozgás / edzés. Ami szintén nagyon fontos, hogy minél jobban osszuk be ilyenkor a napunkat, ezzel is meghatározva egy “keretet”.
Itt, mivel gyorsan megismerkedtem emberekkel, nem volt szükség ezekre a technikákra, sokkal szabadabban és stresszmentesebben teltek a napjaim. Ebből a szempontból nagyon is jó egy nyelvtanfolyam, de ha szervezetten megyünk külföldre dolgozni, az is jó lehet.
Idegen
Ami még gond lehet, hogy teljesen idegen a kultúra és a szokások. Szerencsére azért Írország nincsen olyan távol az európai kultúrától, de azért voltak elemek, amit meg kellett szokni (a vonatjegyek nem csak egy járatra szólhatnak, egy csomó dolgot két nyelven mondanak be, az emberek nagyon közvetlenek; gyorsan szóba elegyednek valakivel, a közlekedési lámpák csak javaslatnak vannak ott [főleg a gyalogosoknak], nagyon sok a külföldi ember, előfordul, hogy angol helyett hiberno-angolul szólnak hozzá az emberhez [ír dialektus]).
Ezen kívül sok lehet egyszerre az új információ, így pl. helyek, nevek, beosztások, kötelezettségek, határidők vagy csak szimplán az, hogy hogyan lehet felszállni a buszra.
Számomra ilyenkor az vált be eddig, hogy bizonyos, számomra nehezen megjegyezhető dolgokat papírra vagy számítógépre rögzítek (pl. a helyi kocsmákat és áraikat, vagy a busz-menetrendet és a fontos megállókat).
Ez szintén keretet, védőhálót ad és segít abban, hogy nyugodtabban vágjak neki még a teljesen ismeretlen szituációknak is. Érdemes még ezen kívül utánaolvasni és fejben egy “országprofilt” készíteni (mekkora az ország ahová megyünk, milyen a népsűrűség, mennyi külföldi lakik ott, stb.)
Ma azért már fotózgattam, itt van pár kép (nem nagyon jártam új helyen ma):
Leave a Reply