Dublin 005 – Még több panoráma és kocsmázás

A mai nap szerencsére már kellemesebb időjárást hozott, csak a reggeli eső okozott egy kis kellemetlenséget (hiába van az embernek esőkabátja, hogyha mindent víz borít 24 óra eső után, akkor a víz óhatatlanul beszivárog-befolyik-becsöpög a “páncél” alá). Ez ellen megpróbálok védekezni és szárazon, illetve melegen maradni, de ez elég nehéznek bizonyul. A buszok teljesítménye is leromlik az esőben, nem lehet velük annyira felgyorsítani, mint a száraz úton, szóval a tömegközlekedés se a legjobb, ha esős az idő.

Maga a város persze szinte mindig tele van emberrel, még a leghidegebb, legesősebb időszakokban is. Az írek egyik különleges képessége (legalább is eddigi megfigyeléseim alapján) az, hogy a legesősebb és legszelesebb időben is képesek egy szál pólóban (nagyon hidegben pulcsival kiegészítve) sétálgatni az utcán.

Red ale

A mai kocsmázásom alkalmával nem Guinness-t ittam (annak ellenére, hogy szerintem finom, azért érdemes mást is kipróbálni). A 25 darab sörcsap közül választottam egy másikat, végül hosszú mérlegelés után az ír red ale-re (mindössze 6.70 EUR) esett a választásom. A vörös színét a sör az égetett maláta-, illetve pörkölt árpatartalmán keresztül éri el. Ízre ez jobban hasonlít az otthoniakhoz, mint a Guinness, állaga (a Guinness kicsit talán viszkózusabb, szappanszerű folyásához képest) is hajaz az általunk ismert sörökre. Színe a nevéhez hűen sötétvörös-barnás, rezes beütésű. A sör íze nem kesernyés, kiegyensúlyozott, megjelenik benne az égetés okozta kicsit karamellizálódott-égett íz, így biztosan nem fogunk vele mellé, ha valami újat próbálnánk ki, de nem akarunk teljesen ismeretlen talajra lépni.

Egy pint red ale

A térkép ma is frissítésre került, illetve itt vannak a mai képek/panorámák (lefotóztam egy TV-stábot!):


Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *